Küldetésünk
A MotiVÁCió Képzési Központ egyrészt a Váci Egyházmegye intézményei, munkatársai és az Egyházmegye hívei részére nyújt képzési és tanácsadási szolgáltatásokat, ugyanakkor képzési és tanácsadási szolgáltatásaink minden érdeklődő számára nyitottak.
Felkészült szakemberink által segítünk a 21 század kihívásaira jó válaszokat találni, a civil életben épp úgy, mint az Egyházon belül.
Tevékenységünk
Egyházi képzések: országos diakónusképzés, plébániaszervezői képzés, akolitusképzés, katekéta, plébánia műhely, plébániai központok szervezeti működésének fejlesztése és támogatása, hitoktatói továbbképzések, papok továbbképzései, diakónus csoportok.
Civil képzések: az egyház társadalmi felelősségvállalását biztosító képzések. Folytatva a korábbi OKJ-s képzések vonalát, részben mezőgazdasághoz és gazdálkodáshoz kapcsolódó képzéseket indítunk, ezen kívül vannak pénzügyi-számviteli, turisztikai és pedagógai területhez kapcsolódó képzéseink is. Képzésekkel segítjük a vállalkozásukat most elindítani szándékozó fiatalokat.
Mentálhigiénés képzések: lelkigondozói továbbképzések és szupervízió, csapatépítő-, kommunikációs- és konfliktuskezelési tréningek, családpasztorációs továbbképzések, házas tréningek, önismereti csoportok, életviteli tanácsadás családok és párok részére, csoportvezető-képzés, mentálhigiénés hálózat kiépítése.
Vezetői képzéseink gyakorlott vezetők részére jelentenek továbblépési lehetőséget, több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező szakembereink segítenek a jelen kihívásaira megfelelő vezetői válaszok megtalálásában, új célok kitűzésében, stratégiák kidolgozásában és gyakorlatba ültetésében.